Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél

2015. december 4-én megrendezésre került a HUNGERIT Zrt. 25-éves jubileumi rendezvénye, ahol Magyar József elnök-vezérigazgató, tulajdonos jelképesen átadta a cég kormányát fiának, ifj. Magyar Józsefnek.

Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél

„Kedves Vendégeink! Azért gyűltünk itt most össze, hogy megünnepeljük ezt az eltelt negyed századot a Hungerit életében.” - ezekkel a sorokkal kezdte mondandóját az est háziasszonya, Kovács Szilvia, majd folytatta a céggel kapcsolatos gondolatait: „Mindarról számot adni néhány percben, amit a Hungerit elért ez alatt a 25 év alatt, lehetetlen. Én is csak kiragadnék egy-egy emléket, amiből azonban látszik, hogy mennyire fontos a mi közösségeink számára a Hungerit. A városnak, az itt élő embereknek, a Vöröskeresztnek, a Magyar Vízilabda Sportnak, az intézményeknek, felnőtteknek, gyerekeknek, sportolóknak, rászorulóknak. És a családoknak, akiknek nemcsak munkát, megélhetést biztosít, hanem a második otthont jelenti.”

Ezek után a gondolatok után Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter mondta el beszédét, majd Farkas Sándor országgyűlési képviselő úr folytatta az ünnepi gondolatokat. Szirbik Imre, Szentes Város polgármestere kiemelte: egy város életét döntően meghatározza, ha egy olyan cégre is számíthat megvalósítandó terveinél, mint a Hungerit.

Ezt követően Magyar József, a 25 éves Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgató, tulajdonosa számolt be a Hungerit elmúlt 25 évéről:

A Hungerit Zrt. elődjének első teljes évében, 1991-ben az árbevétel 700 millió forint volt. Mára pedig a vállalkozás a több mint 40 regisztrált baromfifeldolgozó cég közül ma messze a legnagyobb – 44 milliárd forintos árbevételével. Negyed század alatt a vállalat 28,1 milliárd forint beruházást hajtott végre, és 17,1 milliárd forint adót, járulékot fizetett az államnak és a helyi önkormányzatnak. A cég indulásakor 189 alkalmazottat foglalkoztatott, ma 1632 embernek ad munkát, ami a vállalkozás érdekeltségeit is beleszámolva 2200 dolgozó megélhetését biztosítja.

Magyar József beszéde végén bejelentette: a cég vezetését 2016. január elsejétől átadja fiának és az igazgatótanácsban résztvevő lányának. Ezt a bejelentést jelképes kormány átadással tette emlékezetessé, amit ifj. Magyar József vett át a színpadon édesapjától.

A beszéd után a Szilver Táncsport Egyesület bemutatója következett, majd a Hungerit Díjak kerültek átadásra. 2006-ban, a Hungerit Zrt. megalapításának 15 évfordulója alkalmából alapította Magyar Úr a díjat abból a célból, hogy a vállalat működését, hírnevét erősítő, kimagasló teljesítményű munkavállalókat elismerje. Ez a legmagasabb adható kitüntetés, melyet évente maximum 3 főnek ítél oda a grémium, mely az igazgatótanácsból áll. Idén a jubileum kapcsán, kivételes módon 9 díj került átadásra.

Díjazott az lehet, aki legalább 10 éve a Hungeritnél dolgozik, korábban még nem részesült a Hungerit-díjban, kimagasló tevékenységet végzett, a Zrt. erősítésére vagy a Társaság iránti elkötelezettsége példaértékű vagy életpályáját a Hungerit Zrt-nél töltötte és elismert szakmai tudása a cég erősödését szolgálja. Hungerit díjban részesültek: Mucsi Katalin gyártmányfejlesztő-osztályvezető, Virágos Kiss Mihályné Judit bér-, Tb-, és munkaügyi csoportvezető, Török Károlyné készletre vevő, Weisz Andrea üzletkötő asszisztens, Kuti Ferenc targoncavezető, Bakró István csoportvezető, Váradi Erika, áruforgalmi csoportvezető, Tóthné Kecskés Mária belkereskedelmi és marketing igazgató és Dr. Darabos Valéria, a HUNGERIT Zrt. ügyvédje

A 25 éves a Hungerit jubileumi rendezvény vacsorával és táncmulatsággal folytatódott, ahol zenélt az Alibi Együttes. Természetesen születésnap nem múlhatott el torta nélkül, így a 25 szál gyertyát az ifjabb és az idősebb Magyar József fújta el.

A rendezvényen készült összes fotó megtekinthető a http://www.facebook.com/szentesimozaik oldalon.

Forrás: http://www.szentesinfo.hu/mozaik

Hungerit Zrt. SzentesValdor

További képek:

Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél
Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél
Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél
Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél
Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél
Negyed évszázados jubileum a HUNGERIT Zrt-nél