HUNGERIT Zrt. a 2016-os Fábiánsebestyéni Nemzetközi fogathajtó versenyen! – Frissítve képekkel!

Tripla magyar győzelmet hozó, újabb sikeres verseny zárult a 34. Fábiánsebestyéni Fogatverseny keretében megrendezett 14. nemzetközi versenyen, ahol többek között a HUNGERIT Zrt. legújabb termékeit is megkóstolhatták az érdeklődők.

HUNGERIT Zrt. a 2016-os Fábiánsebestyéni Nemzetközi fogathajtó versenyen!

A fábiánsebestyéni május első hétvégi négy nap elsősorban a sportról szólt, hiszen 59 fogat, hat kategóriában versengett a győzelemért. Május 5-én, csütörtökön és másnap, pénteken a díjhajtás versenyszámot rendezték meg a fogatoknak. Szombaton került sor a leglátványosabb versenyszámra, a maratonhajtásra.

Az utolsó versenynapon, május 8-án Lázár Vilmos két első helyezéssel búcsúzott a Kinizsi Parktól, Lázár Zoltán összetettben győzött. Minden kategória összetett nyertese hazai hajtó lett: az egyeseknél Kecskeméti László, a ketteseknél Lázár Vilmos, a négyeseknél Lázár Zoltán. Tóth Tamás szövetségi kapitány eredményesnek és tanulságosnak nevezte a versenyt, a magyar csapat szempontjából. Farkas Sándor, örömét fejezte ki, hogy ilyen sikeres versenyt tudhat maga mögött ismét Fábiánsebestyén.

A sport mellett idén is nagy hangsúlyt kapott a hungarikumok bemutatása, megnyílt az Ízek utcája, ahol tradicionális magyar termékeket kínáltak a látogatóknak. Az érdeklődők az Ízek utcájában megismerhették a HUNGERIT Zrt. standján a cég legújabb termékcsaládját, a VALDOR Star Wars termékeket, amelyek kiváló ízükkel és magas minőségükkel nagy népszerűségnek örvendnek a hazai fogyasztók, - kiemelten a gyermekek és a fiatalok körében.

Forrás: http://www.fogatverseny.hu

Forrás: http://www.facebook.com/szentesigyors

Hungerit Zrt. SzentesValdor
HUNGERIT Zrt. a 2016-os Fábiánsebestyéni Nemzetközi fogathajtó versenyen!
HUNGERIT Zrt. a 2016-os Fábiánsebestyéni Nemzetközi fogathajtó versenyen!
HUNGERIT Zrt. a 2016-os Fábiánsebestyéni Nemzetközi fogathajtó versenyen!