Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!

Elkezdődött a női vízilabda OB 2016/2017-es szezonja, és a szentesi gárda -350 néző előtt - győzelemmel kezdett.

Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!

Megfiatalodott az előző idényhez képest a Hungerit Szentes női vízilabdacsapat, de Tóth Gyula számíthatott olyan játékosokra, mint a Dunaújvárosból érkező világbajnok Brávik Fruzsina, a korábbi válogatott kerettag Hevesi Anita, Kövér-Kis Réka kettős.

Így nem volt meglepő, hogy már a nagyszünetben 7–2 állt a táblán, s a Kövér-Kis, Hevesi, Brávik trió öt gólnál tartott. Mellettük Farkas Tamara duplázott. A Szentes ifiválogatott kapusának Lekrinszki Ginának alig-alig adott munkát az egri csapat, de egy-egy jó védéssel még nagyobb erőt adott fiatal csapatnak.

A negyedik menetben aztán több gól esett (12, 6–6-os megoszlásban), mint az azt megelőző háromban, amiben szerepet játszott a fáradtság, és a védekezés visszaesése. Tóth Gyula az utolsó negyed közepében teljes sorcserét rendelt el, így valamennyi játékos játéklehetőséghez jutott már a bajnokság első mérkőzésén.

Eredmény: Női ob I., alapszakasz, 1 forduló
Hungerit-Szentes–ZF-Eger-EKE 14–9 (3–1, 4–1, 1–1, 6–6)

Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!
Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!
Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!
Sikeresen rajtolt a HUNGERIT Szentes a női OB I.-ben!
Hungerit Zrt. SzentesSzentesi Vízilabda KlubValdor

Forrás, fotók: http://www.szentesinfo.hu/mozaik