I. Interaktív Gyermek Expó és Maszkabál - Zizuval és barátaival!

A hagyományos Télbúcsúztató Karnevál folytatása most új névvel, és interaktív programokkal várja a gyermekeket és a szülőket egyaránt.

I. Interaktív Gyermek Expó és Maszkabál – Zizuval és barátaival!

Dátum: 2017. 02. 25.
Helyszín: Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, Szentes

I. Interaktív Gyermek Expó és Maszkabál – Zizuval és barátaival!

A Gyermek Expóval egybekötött rendezvény hagyományos elemein kívül 20 stand várja a fiatalokat, ahol nem csak a cégek és kiállítók mutatkoznak be, hanem játékokkal, versenyekkel is készülnek, de ahol többek között Zizuval, és barátaival is találkozhatnak majd az érdeklődők. A teljesség igénye nélkül: lesz ugrálóvár, mega ügyességi fellegvár, xbox party, és játszóház a babáknak, valamint arcfestés, és csillámtetkó is. Délelőtt 11 órakor pedig Pom-Pom koncert várja a látogatókat. A rendezvény ideje alatt a HUNGERIT Zrt. munkatársai kóstoltatják a VALDOR panírozott finomságát, a szuperropogós bundában sütött ZIZU Kedvence terméket.

A csarnok környékén egyéb játékeszközök és különlegességek fogadják a karneváli közönséget, illetve újra lesz városnéző kisvonat, amely díjmentesen zakatol majd február 25-én. Délután 4 órakor bezárja kapuit egy kis időre a csarnok, és fél 5-kor indul a karneváli körmenet az ifjúsági parkhoz, ahol közösen elűzik a telet. Este először Seres Antal és tanítványai koncerteznek, majd 19 órától a szárvendég, Freddie szórakoztatja az érdeklődőket. Minden program díjmentesen látogatható!

Részletes program:

I. Interaktív Gyermek Expó és Maszkabál – Zizuval és barátaival!

Forrás: http://www.szentesinfo.hu/mozaik

Hungerit Zrt. SzentesValdor