Amikor a Harvard Egyetemen a HUNGERIT lett tananyag

A történet 2008-ban kezdődött, a XIX. Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórumra való felkészüléssel.

A világ számos pontja helyet adott már korábban ennek a rangos eseménynek az elmúlt közel 20 évben, de Közép–Európát eddig nem választották a szervezők.  Aztán a 2009-es Világfórum helyszínének Budapestet jelölte ki a Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség, az IAMA. A választásban nagy szerepet játszott az IAMA magyarországi szervezetének akkori elnöke Dr. Vajda László, és az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke Dr. Molnár Pál által bemutatott, Magyarországon elért szakmai eredmények.
A Világfórum helyszíne a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete volt Budapesten, a Vajdahunyad várban.
A nemzetközi rendezvény súlyát példázza a résztvevő országok köre, akik előadóként is jelen voltak:
Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Cseh Köztársaság, Dél-Afrika, Egyesült Királyság, Európai Unió    Finnország, Franciaország, Hollandia, Honduras, India, Indonézia, Írország, Kanada, Kína, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szingapúr, Tajvan, Új-Mexikó, Új-Zéland, USA.
A történet folytatása szempontjából fontos kiemelni a résztvevők közül Mary Shelman-t a Harvard Egyetem professzorát.
A szervezés során, Mary Shelman javaslatokat kért a magyar szervezőktől, hogy mely cégről vagy szakember munkásságáról érdemes esettanulmányt készíteni, amelyet fel tud használni a Harvard Egyetem Agribiznis Programjában. Dr. Molnár Pál kiválasztott néhány céget, köztük a HUNGERIT-et. Rövid összefoglalót készített a vezérigazgató úr munkásságáról, eredményeiről.
A professzor asszony Magyar József vezérigazgató urat és a HUNGERIT Zrt-t választotta.

Ekkor ismerkedtünk meg az Agribiznis programmal és került a „Hungerit-figyelem” középpontjába a Világfórum rendezvény mellett. A képzést Ray A. Goldberg professzor indította el 1955-ben, és a program vezetője volt sokáig. A szeminárium során a résztvevők az Agrárgazdasági szektorból érkező aktuális esettanulmányokat dolgoznak fel. A képzést elsőként a Harvard Egyetemen rendezik, majd a világ más pontján is megszervezik. Így 2010-ben Sanghajban. A program mindig újszerű, aktuális esettanulmányokra épülő koncepciója az elmúlt 50 évben világszintű, elismert tudásbázissá fejlődött; méltó a Harvard Egyetem hírnevéhez.

Visszatérve az esettanulmányhoz:
Mary Shelman, Agribusiness Program Directora, 2008 őszén kétnapos interjúra érkezett Magyar Úrhoz, beszélgetett az igazgatókkal, megnézte az üzemet, megismerte a cég tevékenységét, gazdasági környezetét.
Három amerikai szakértővel a tanulmányból 30 oldalas előzetes kivonatot készített, amelyből a professzor asszony a budapesti XIX. Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórumon már előadást tartott 2009 júniusában.
A rendezvényről készült könyvet 2010-ben adták ki, melyben olvasható a készülő esettanulmány előadáson elhangzott változata.
Közben az esettanulmány lassan célhoz ért: Bostonban, a Harvard Business School készült az Agribusiness Seminar 2010 évi rendezvényére.
2010. januárban ezen a fórumon 200 fő vett részt, akik négy nap alatt tárgyaltak meg több szempont szerint 12 esettanulmányt. A résztvevők vállalati felsővezetők, akik 7500 USD fizetnek a képzésükért.
Az esettanulmány fő pontjai:
- Magyarország mezőgazdasági exportja
- EU csatlakozás hatása
- Magyar József munkássága
- HUNGERIT működési rendszere
- a cég minőségre fektetett figyelme
- fejlesztések, eredmények
- termékek, márkanevek
- tulajdonosi szerkezet és munkaerő
- jövőbeli stratégia
Ebben a megismert és megértett környezetben felépített élelmiszeripari céget,
Magyar József munkásságát méltán ismerték el az amerikai szakemberek.
Néhány elhangzott mondat a szeminárium végén:
„Magyar József megragadott egy lehetőséget a krízis közepette.”
„Kiváló vállalkozó”
„Képes volt menedzselni az átállást a magyar piacról az EU piacára.”

A HARVARD Egyetem képzésében ettől kezdve a közép-európai gazdasági folyamatokat, a közeli történelem gazdasági és politikai változásait, Magyarországot, a HUNGERIT kapcsán ismerik meg az Agribusiness Seminar résztvevői, Amerikában, Sanghajban és még ahány helyszínen a jövőben megrendezik.
Az esettanulmány tömörített változata a Minőségügyi főosztályon megtekinthető.

Vissza